Elköszönök reggel anyukámtól mint minded reggel, adok egy puszit az arcára, gyorsan felkapom a vállamra a táskámat, az ajtóból még vissza nézek a tükörbe, hátrasimítom a hajam, aztán mint mikor egy futóversenyen eldörren a startpisztoly, rohanni kezdek a vonathoz.
Elköszönök lefekvés elött az ismerőseimtől üzenetben, mert így illik, jó éjszakát kívánok azután, hogy elkértem a leckét és jó éjszakát kívánok a fiúnak aki tetszik.
Elköszönök a tavasztól, elköszönök az eltelt évtől, a sikeres fogyókúra reményétől, minden évben elköszönök a koromtól, a lekésett vonatomtól, halványuló emlékektől, letagadott régi szerelmektől, részeg és meggondolatlan tettektől.
Elköszöntem a pulóveremtől amit a metrón felejtettem és a telefonomtól amit egy héttel azután loptak el.
Elköszöntem a volt osztályomtól, az iskolámtól, a gyerekkortól, a felelőtlenség nyugalmától.
Elköszöntem a nevetésemtől, amit szinte láttam ahogy a hanghullámok cipelnek nehezen a levegőben.
Elköszöntem attól aki nekem jött az utcán és fellökött.
Elköszöntem az apukámtól.
Elköszöntem attól is aki megalázott jobban mint bárki valaha, aki megütött és bántott, aki megváltoztatott és aki a saját képére formált. Elköszöntem magamtól és elköszöntem a holnaptól.
És ha nem köszöntem el, bocsánatot kérek, sajnálom.
