Hihetetlen (- és valóban!) család 2

🕔 Olvasási idő:  2 perc

Bevallom én is nagy izgalommal vártam, hogy a szuperhős család életét bemutató Hihetetlen család folytatása végre a mozivászonra kerüljön. Már csak a szuperképességek, meg a maradandó gyerekkori élmény miatt is. És nem volt hibavaló ennyit várni rá. Nem csak az első részben tapasztalható izgalmat és szórakozást biztosította, hanem komoly kérdéseket is felvetett, megfelelően beépítve a történetbe.

A helyzet az, hogy a történet onnan folytatódik, ahol annak idején befejeződött, így nem nehéz nyomonkövetni az eseményeket. A cselekmény alapját az az alapkonfliktus adja, hogy a kormány még minding nem akarja elfogadni a szuperhősök létezését, és minden ember biztonsága érdekében továbbra is azt várja el tőlük, hogy potenciáljaikat elvesztegetve éljenek. Azonban bekerül a képbe egy idealista gazdag üzletember, aki hiszi, hogy a hősöknek van helyük a világban és a média modern eszközeit bevetve célja, hogy ezt be is bizonyítsa. Ráadásul úgy gondolja, hogy minderre Nyúlányka a legmegfelelőbb, aki el is fogadja az ajánlatot, és ezzel azt is vállalja, hogy addig a gyerekekről való gondoskodást a férjére, Mr. Irdatlanra bízza, akinek igencsak meggyűlik a baja elsőre az új szereppel. És tulajdonképpen ezzel a mese már két fontos témát is érintett: a szűrt információkból kialakult előítéletet, és az új helzetből kialakuló családon belüli szerepek kérdését. Persze ez önmagában elcsépeltnek hangozhat, és talán az is, mégis az alaposabb bemutatás, a modern helyzetbe ültetés, és a motivációk, problémák, és lehetséges megoldások részletesebb kifejtése befogadhatóbbá teszik, nem is beszélve arról, hogy az egész egy szórakoztató mese-kontextusba van ágyazva.

Egy másik igen fontos téma, amivel foglalkozik a mese az a főgonosz mögöttes motivációja, valamint cselekedeteinek magyarázata. Ennek részletes kifejtése elmarad most erős spoiler lenne, de a lényeg igazából annyi, hogy…

…egy negatív eseményre a gonosszá válás nem az egyetlen út, van alternatíva, ugyanakkor ennek bekövetkezését meg lehet érteni, felismerve a mögötte húzódó feldolgozatlan haragot és szomorúságot.

A Hihetetlen család 2 amellett, hogy ismét képes volt szórakozást nyújtani a szuper képességekkel, izgalmas helyzetekkel és fordulatokkal, új karaktereivel, belemerült komoly jelenkori kérdésekbe is, mint például családi identitás kérdések, előítéletek, tragédia feldolgozás, vagy a média és a manipuláció hatása az emberekre. És persze végül itt is minden jóra fordul, a családi összetartás értéke megmarad minden vihar ellenére, előkerül egy autó is a múltból, és még a kis Furi is nagyobb szerepet kap. A filmet csak ajánlani tudom; tanulságos, jó alapot ad fontos témák esetleges megbeszélésére – akár gyerekekkel is -, és tényleg szórakoztató.

Az előzetes itt tekinthető meg:

Hasonló bejegyzések

Szólj hozzá!

miszi-inverted-colors2

Havi Miszi

Ha tetszik ez az egész, amit csinálunk, jó hírünk van: tudsz kérni "Havi Miszi"-t, így pedig egyenesen az e-mail fiókodra érkeznek majd havonta a legjobb dolgaink! Mit szólsz?

Legyél Te is Miszis!

Toborzóink nagy valószínűséggel jelenleg is jelentkezéseket olvasgatnak - a Tiéd is nagyon szívesen fogadjuk, ugyanis nemrég tagfelvételt hirdettünk! Keressük az új Misziseket.

A Miszi Online egy online művészettel, kultúrával, kifejezetten irodalommal foglalkozó magazin.

Központi e-mail cím: info@miszi-online.hu

Az oldalon található irodalmi alkotások a Miszi Online szerzőinek saját szellemi termékei (ellenkező jelzés ellenében), azokat szerzői jog védi.