A lakásból vad körökben árad felém a gitárzaj. Fogós téma. Szívesen elhallgatnám még. De muszáj megtennem. Felérek. Az ajtón a 13. szám alatt a név. Sz. B. Szimpatikus figura. Csomó mindenben előbbre való a többi lakónál. Köszön, például. De meg kell tennem. Kopogok. A dallamos zaj megszakad. Kár.
Puha léptek közelednek. Nyílik az ajtó, és ott áll ő. Akárha huzat támadna, úgy csap meg óriási életereje. Hetero férfiként a nők a zsánerem, de róla még én is megállapíthatom, hogy jóképű, sőt sármos.
– Jó napot – köszön dallamos hangján. Betessékel.
– Jó napot kívánok! Abban az ügyben zavarom önt…
– Ne magázz, kérlek. Csüccs.
Lerogyok az első székre. Vehemenciája letaglóz. Egyértelműen ő a fiatalabb, mégis olyan természetes, ahogy letegez. Kinyitja a hűtőt.
– Van
- vörös sör
- fehérbor
- whisky.
Mit kérsz?
– Ön… izé… te melyikre szavazol?
– Mindre.
– Mindre?
– Úgy gondolom, máshogy nem is érdemes élni.
Vagy az összes gyertya összes végét kell égetni, vagy felkelni sem érdemes reggel.
1. Foglalkozás
– Tulajdonképpen mivel foglalkozol?
– Zenélek.
– Igaz is, ezért vagyok itt. A gitározás… szóval, abba kell hagynod.
Egy-egy bögrét kerít. Összetölti az italokat. Az arca kifejezéstelen. A szavaim nem érhetik el.
– Tudom, hogy a mostani zárt helyzetben nehéz türtőztetni magad… de ez… végtére is egy lakóház…
A gyűrűi kopognak a bögre szélén. Egyetlen korttyal kiüríti. Összepréselt ajakkal szuggerál. Szemei béklyóba zárnak; nehéz megszólalnom.
– Nincs más, amivel elfoglald magad?
– Dehogynincs.
Összerezzenek. Már nem is számítottam rá, hogy válaszol. Ehhez képest hevesen artikulálva folytatja.
– Művész vagyok! Mindig elfoglalom magam. Írok, például.
Kínzóan szuggesztív. Nem az, amit mond. Ahogy mondja. Nem tudok ellenállni, muszáj tovább kérdeznem.
2. Hivatás
– Mit írsz?
– Verset. Novellát.
– Milyet?
– Mikor milyet. Ahogy sikerül. De szüntelenül bennem az új kényszere. Nemrég írtam egy meseregényt.
– Egy… gyermekkönyvet?
– Dehogy. Meseregényt. Sosem nézem a korosztályt.
Minden írásom lenyomat. Az aktuális élethelyzetem, érdeklődésem, hangulatom lenyomata.
– Szóval nem a közönségnek írsz?
– Hát, biztosan van, akinek tetszik.
– Azért… keresel vele, ugye?
– Dehogy. Szerencsére festek is. Azzal sem keresek.
3. Út
– Miből élsz?
– Az alkotás szeretete éltet. – Kétségbeesetten arcomba fúrja a tekintetét. – Értsd meg, belebetegszem, ha nem gitározhatok!
– Engem nem is zavar.
– Az a nő, akivel élsz. Ő küldött, ugye?
Erkölcsi iránytűje vádlón rám mutat. A tanúk padjára kerültem, nem kérdés. Ellenkezhetnék, de mit tehet egy fuldokló az óceán ellen? Színt vallok:
– Ő.
Valamit megsejt e mögött csodás ösztöneivel. Biztatón megszorítja a vállamat.
– Soha ne függj mások pénzétől. Se másoktól. Bátran haladj előre
az önállóság útján
és boldog leszel. A művészet nekem kenyér és bor, a művészetnek én bor és kenyér vagyok. Ha érzel magadban késztető erőt, belőled is lehet művész. De a legfontosabb, hogy megtaláld a magad hivatását, amelyben teljes lehetsz.
Elfordul. Már nem vagyok számára érdekes. Alakja ragyog. Titkos tanoktól roskadozó fejét a művészet tavába mártja. Így marad meg emlékeimben:
- jobb kézzel ír
- szájjal fest
- és bal kézzel a húrok közé csap.
Kilépek az ajtón. Öntudata átragad rám. Igen. A magam ura leszek. Ritmusra lépkedek a lépcsőn. Ma, igen… Ma elköltözöm az anyámtól! Vad gitárzaj támogat. Fogós téma.
