– Őt nézd! Ő milyen?
– Ő is jó. Legyen Ő?
– Á nem, hagyjuk, nem a tökéletes. Hozzá mit szólsz?
– Nem is tudom…
– Őt nézd! Ő tökéletes!
– Öttel ezelőtt is ezt mondtad.
– Jó de Ő más volt, már elmúlt. Ő itt most tényleg az! Tökéletes! Higgy nekem! Érzem!
– Mint héttel ezelőtt? Ő róla is annyira hitted…
– Nem számít. Ő biztosan az lesz. Tudom!
– Mégis honnan?
– Érzem.
– Ő? Ő hozzá mit szólsz? Éppen megfelelne…
– Nem! Nekem Ő kell!
– Engedd el, csak rá kell nézz, és látod, hogy esélytelen.
– Nem számít! Vigyél oda hozzá! Tudom, hogy Ő lesz! Neki kell lennie!
– Jó, de megint igazam lesz.
– Mindegy, hagyjuk.
– Mi történt?
– Már nem tetszik.
– Várj. Most miattam gondoltad meg magad?
– Nem. Csak elmúlt. Most várok.
– Mire?
– Rá.
– Kire?
– Ha tudnám, már Te is tudnál róla…
– Figyelj…
– Igen?
– Miért csinálod ezt?
– Mit?
– Csak csapongsz emberek között. Mindenki a nagy Ő. Hogy akarsz így választani? Hogy tudsz így tervezni? Mi ennek az értelme?
– Mire gondolsz?
– Arra, hogy nincs értelme annak, amit teszel. Irracionális…
– Nem az én dolgom.
– Ezt hogy érted?
– Őszintén. Mit kezdenél magaddal, ha nem lennék? Mindenkit, aki szembejön, csak méregetnél, kategorizálnál, és beosztanál. Mindenkiben ott a hiba, a haszon, a megfelelő adás-vétel lehetősége. De úgy őszintén kiért mozdulnál meg? Kiért tennél egy lépést is, ha nem lennék?
– Folytasd…
– Ennyi.
– Ennyi?
– Ennyi.
– Értem.
– Akkor jó. Nézd! Ő ott! Őt nézd! Biztosra veszem, hogy Ő lesz az! Higgy nekem! Érzem!
– Valójában, nem is rossz. De… nem. Mégse, nem bíznék meg benne.
– És Ő? Ő biztosan megbízható. Egyszerűen látszik rajta!
– Hogy érzed?
– Áh. Hagyjuk.
– Mi az?
– Emlékszel?
– Emlékszem. De nem értelek.
– Mit nem értesz?
– Ha mindent számításba veszek, elég kicsi a valószínűsége, hogy csak random szembe sétáljon veled az, akit keresel. És még ha ez meg is történne, akkor is csak a minimális esély van arra, hogy egyáltalán felismered.
– Mire akarsz kilyukadni?
– Arra, hogy annak, amit teszel semmi értelme.
– Miért kellene értelme legyen?
– Ha valamibe energiát fektetsz, akkor elvárható, hogy az eredményt is hozzon, másképpen csak pocsékoltad magad. Nem volt értelme.
– Így látod?
– Így.
– Akkor hagyjuk.
– Várj…
– Mi az?
– Ilyen könnyen feladod? Ennek sincs értelme.
– Akkor mi legyen?
– Ha tudnám, már a szerint cselekednénk.
– Értem.
– Érted?
– Értem.
– Akkor jó.
