A habzó tenger felett
homokszínű ég terül el
piszkosfehér bárányfelhőkkel.
Egy meztelen lány körvonalai
rajzolódnak ki a hullámok közül.
A horizonton pápaszemes öreg Úr
boton támaszkodva áll és a lányt figyeli.
A tekintetük hirtelen összetalálkozik
mire mind a ketten, mint
a szobrok, lemerevednek.
Szemük szikrázik, szavak nélkül
kezdnek hosszas beszélgetésbe
hiszen a magány nyelvét jól ismerik.
A lány kinyújtja kezét az öreg felé
mire az Úr bizonytalanul hátrálni kezd
és a tengeren őrült vihar bontakozik ki.
Sértődötten húztam ki
a dugót, indul az örvény.
Miközben magamra csavarom
a barackszínű törölközőmet
fityiszt mutatok az andalgó póknak
és azon merengek, ő vajon tudja-e
hogy most akár barátok is lehettünk volna
de ő inkább a penészfoltokat választotta.

Vers

Gubics Flórián: Önmagát ölelő délibáb
🕔 Olvasási idő: < 1 perc •
A szeretetre éhes: falja, se kar, se