Piros fotel, terasz,
levegő, kifúj,
levegő és kifúj.
Csíkos füzetlapok,
ahogy a lámpák fénye, ahogy a nád-falvédő árnyéka.
Leveleken toporog,
halomba rendezi, leül,
gallyakat halász ki maga alól,
földre dob, hamuzik;
elfelejt.
Visszaül a szobába,
sorokat ír,
töröl,
olvas hangosan,
mondogat magának,
töröl, kiabál, ír, lecsuk.
Nyílik a bejárati ajtó,
zipzár,
csattanás.
Szoba,
ahogy sötétségbe szorul,
függöny,
ahogy szétnyílik;
padló nyikorog, kiáltás.
Megmozdul a szék,
leesik a párna,
a televízió elhallgat.
Bejárati ajtó nyílik, csukódik;
ahogy kulcs a zárba,
ahogy az öngyújtó ordít
kihűl a fotel,
eltűnnek a levelek.
Bejárt utcák újrajátszása fejben,
egyenesen, balra, egyenesen, lépcső, egyenesen, lépcső,
villamos.
Lámpa fénye világítja be az utat,
eltűnt árnyékok asztalnál,
ahogy elvesztek,
ahogy ide kerültek,
ahogy csend.
Bejárati ajtó,
kilincs a falhoz,
süllyed a piros fotel.
Komor arc lámpafényben,
ahogy régen,
ahogy most.
Csíkos füzetlapok hevernek a földön,
ismerős női hang társalog monoton hangon,
kedvenc szám kiabál,
lámpa fényében kávéfoltos bögrék,
árnyékok táncolnak.
ahogy másról;
magunk miatt,
Kialszanak a fények,
csukódik az ajtó.
Összehúzott sötétítővel takaróznak,
ahogy esőben ázik a fotel,
jobb karján elnyomott cigaretta,
utolsó mozdulat,
mielőtt.
