🕔 Olvasási idő: < 1 perc •
A sietős léptek új barátságot kötnek
a befagyott pocsolya bátortalan ropogásával,
hogy aztán rájuk károgjanak
a fekete varjú-lombú fák,
miközben a zakatoló légzés
még gyorsabb tempót diktál.
A füstszerűen gomolygó lehelet
morcosan csap a kipirosodott arcba,
melyet a bolyhos sál kedvesen rejt
mindihiába.
A szél ma is sikítozva jár
körbe-körbe a bálozók körül,
kiknek tánca minden reggel
hasonló, de mégsem monoton,
és akiknek a hajnali kifulladást
a kapu mögötti lépcsőtető jelenti.
A léptek a légzéssel lassan ballagnak,
a lehelet pedig a báli pompa nélkül láthatatlan,
épphogy az arc kifakul és a sál lekerül
becsengetnek.
