🕔 Olvasási idő: < 1 perc •
Szédelgek utánad,
De hiába:
Hideg kék lenyomat
Minden léptem.
Aztán egy pillanat:
Üvegtócsába
Lépve szilánkja szétpattan
Karmazsin színben,
Majd magamhoz szorítom,
Mint a tétova
Szavakat, és a hangom
Megint elakad, én pedig félve
Dobom a sarokba,
És nézem,
Ahogy elsétálsz magadba',
Burkolva szürkeségbe
A lomha napokat,
És itt benn
Az érzés majd elfogyhat –
Így lesz fekete minden.
