🕔 Olvasási idő: < 1 perc •
Az ég ajla bíborban fénylik,
Szilaj lovak zúgnak el fejem mellett,
Pedig éjjelente ők sem értik,
Hogyan hajladozik a viskó ódon fala,
Hogyan éri a friss permet,
Amit az őszes úr löttyint rá morogva,
Mint pillére a létnek, a hajba kapó napnak,
És én csak átkozódva nézem a patkók ütötte ösvényt,
Mindent, mi vagyok – letaposott búzadara – hajnalban learatnak.
