🕔 Olvasási idő: < 1 perc •
Fussunk bele magunkba,
Egyre csak közelebb és megint tovább,
Hogy holnapra elfelejtsük megint
Az üressé csorduló szív mechanizmusát.
Most halásszuk ki magunkból, ami maradt,
Hogy úgy tűnhessen, a kezünkben
Nem mállik szét az összes darab,
És nálunk van ez egyszer a minden.
Kapálózzunk a rengő hullámokon –
Most kell ringatózni.
Kétségbeesni, ránc lenni a homlokon –
Halkan elsodródni.
És talán pont most, mikor vinne magával,
És együtt kavargunk cseppenként
Az ütemével a lenni dalának,
Körbeérünk végre: felsírunk gyerekként.
